#Seres Mária


Öt év nyomozás kellett a kamupártos Seres Máriáék elleni vádemeléshez
 

Öt év nyomozás kellett a kamupártos Seres Máriáék elleni vádemeléshez

Milliárdos kárt okozhattak a bizniszpártok az államnak, mégis több parlamenti választás telt el úgy, hogy többségük büntetlenül szerezhette meg a költségvetési támogatásokat. Most az egyik leghíresebb kamupártos ellen jutott el vádemelésig a vizsgálat, ám a jogvédők szerint eső után köpönyeg a mostani vizsgálat, különösen, hogy az állam eddig sem tudta visszaszerezni a kamupártoknak adott pénzeket.

Windisch Judit Windisch Judit



Kamupártok után kamuoldalak körül találtuk meg Seres Máriáékat
 

Kamupártok után kamuoldalak körül találtuk meg Seres Máriáékat

Több klikkvadász híroldal mögött is olyan szervezetekre és cégekre bukkantunk, amelyek a kamupártok ügyében elhíresült Seres Máriához és köréhez köthetők. A szervezetek többek között domain-használóként vannak jelen több weblapnál, a tartalmat viszont nem feltétlenül ők gyártják. A honlapok anyagaira épülő Facebook-oldalak összességében többszázezer lájkolót érhetnek el, ami politikai kampányokban is kifejezetten jól jöhet.

Oroszi Babett-Serdült Viktória Oroszi Babett-Serdült Viktória



Megnéztük, hány embert ítéltek el a kamupártuk ügyeiben, és megdöbbentünk
 

Megnéztük, hány embert ítéltek el a kamupártuk ügyeiben, és megdöbbentünk

Tizennégy hónappal a tavalyi, ajánláshamisítási botrányoktól hangos országgyűlési választás után az összesen 256 rendőrségen landolt esetnek csak kevesebb mint felében indult nyomozás, de ezekből is csak kettő jutott el a vádemelésig. A rengeteg idő és energia ráfordítása után nagyjából ejnye-bejnyével végződő eljárásokban ráadásul nem is maguk az aláíráshamisítók kerülnek bíróság elé – még kevésbé azok a kamupárt-szervezők, akik a választás végén eltűntek a felvett százmilliókkal.

Joó Hajnalka - Oroszi Babett Joó Hajnalka - Oroszi Babett



Seres Mária, mit érdemel az a bűnös?
 

Seres Mária, mit érdemel az a bűnös?

Seres Mária és kamupártja a halálbüntetés visszaállításával kampányolt, szerencsére szánalmas eredményt elérve az EP-választáson. A kampány végével felmerül ugyanakkor a kérdés: mit érdemel az a bűnös, aki széthordja az adófizetők pénzét, és nem tud elszámolni vele? Halált persze semmiképp, de egy vagyonosodási vizsgálat azért nem ártana.

sabater sabater




Seres Mária Schmuck Andorékkal közösködne?
 

Seres Mária Schmuck Andorékkal közösködne?

A Civil Mozgalom támogatná a magát független főpolgármester-jelöltnek tartó Schmuck Andort, miközben saját fővárosi listát is állítana. A listát főpolgármesterhelyettes-jelöltként Schmuck vezetné - a Magyar Nemzet szerint ez a megállapodás körvonalazódik a Tisztelet Társasága és a Civil Mozgalom között.

hvg.hu hvg.hu

Bokros: formálódik egyfajta akarnoki magatartás
 

Bokros: formálódik egyfajta akarnoki magatartás

Miniszterelnök-jelölti vitának szánta, sajtótájékoztató lett belőle: hiába várta pénteken egy budapesti rendezvényhelyiségben Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltje az ellenfeleket, ők nem jöttek el. Ott volt viszont az MDF egész vezérkara, Dávid Ibolya pártelnököt, Herényi Károly elnökhelyettest, Kerék-Bárczy Szabolcs szóvivőt és Somogyi Zoltán kampányfőnököt is beleértve. Bokros-Seres vita viszont lesz: péntek este kilenckor a Duna TV-n.

hvg.hu hvg.hu




Hol laknak a pártok listavezetői?
 

Hol laknak a pártok listavezetői?

Mesterházy Attila és Vona Gábor óbudai panelben, Orbán Viktor és Dávid Ibolya Budán, Schiffer András Újlipótvárosban, Seres Mária Nyíregyházán lakik.

hvg.hu hvg.hu